Mi az , hogy tökéletes test?

A napokban valaki azt írta egy fotóm alá:
“Megnézném, mit tudnál kezdeni egy nem tökéletes testtel.”

Azóta sokat gondolkodom ezen.
Mi az, hogy tökéletes test?

Amikor valaki meglát egy művészi aktfotót, legtöbbször egy egész történetet képzel mögé.
"Hát persze."
"Tökéletes alak."
"Én sosem néznék így ki."

Pedig valójában semmit sem tudunk róla.
Csak azt a néhány négyzetcentimétert látjuk, amit a fotós megmutat.
Lehet, hogy egy hátat. Egy kulcscsontot. Egy dekoltázst. Egy sziluettet.

A többit már a saját képzeletünk tölti ki.
Azt hisszük, hogy egy tökéletes testet látunk.

Pedig lehet, hogy egy ötvenéves anyukát nézünk, aki a fotózás elején csak annyit kért tőlem:
„Kérlek, a hasamat ne.”
És nem azért nem a hasát fotóztam, mert szégyellni való.
Hanem mert ő egész életében csak azt nézte.
Én pedig azt szerettem volna megmutatni neki, amit már régen nem látott magán.

Ha meglátunk egy nőt, akinek a testére azt mondjuk, hogy tökéletes...
Vajon ő is annak látja?
Vagy ő egészen mást lát?

A nagyon vékony lányt, akinek gyönyörűen kirajzolódik a kulcscsontja, sokan tökéletesnek látják.
Pedig lehet, hogy gyerekkora óta azt hallgatja, hogy egyen többet.
Hogy túl sovány.
Hogy mindjárt elfogy.

A nőt, aki rengeteget fogyott, sokan csodálják.
Ő viszont lehet, hogy a tükörben még mindig a duci lányt látja.
És csak a megnyúlt bőr emlékezteti arra, mekkora utat tett meg.
Arra, hogy mennyit küzdött ezért a testért.

Az ötvenes nőt mindenki dicséri, milyen jól tartja magát.
Ő pedig lehet, hogy csak azt látja, hogy már nem húszéves.
És tudja, hogy azt a testet már soha nem fogja visszakapni.

A sportos nőt sokan a tökéletes alak példájának tartják.
Ő pedig egész életében azt hallgatta, hogy túl izmos.
Túl férfias.

A nő, akire ránézve senki nem mondaná meg, min ment keresztül. A teste talán semmit nem árul el.
De egy méheltávolítás után úgy érezte, mintha a teljes nőiességét elveszítette volna.
És hiába látják mások ugyanolyannak. Ő már egészen máshogy néz a saját testére.

Érdekes dolog ez.

Kívülről olyan könnyen kimondjuk, hogy ez egy tökéletes test.

Belülről pedig szinte mindenki ugyanazzal küzd.

Hogy el tudja fogadni azt a testet, amiben él.