Nem a tökéletességet keresem, hanem téged.
Legtöbbször, amikor valaki belép a stúdiómba, látom rajta azt az apró feszültséget.
Egy bizonytalan mozdulat, egy félmosoly, egy pillantás, ami egyszerre kíváncsi és óvatos.
És közben tudom, mi járhat a fejében:
Mit keresek én itt?
Miért is jelentkeztem erre?
Nem vagyok modell.
Nem tudom, hogyan kell majd pózolni. Nem tudom, hogy fogok kinézni.
Látom ezt a belső párbeszédet, és teljesen rendben van, hogy ott van.
Mert minden fotózás elején van egy kis csend, egy kis kétely.
Egy részed még visszatartaná a pillanatot, de egy másik már meg akarja élni.
Pont ez a határvonal az, amit a legjobban szeretek.
A pillanat, amikor a félsz lassan átváltozik kíváncsisággá.
Amikor a bizonytalanság mögül elkezd kibontakozni valami valódi.
Az aktfotózás nem a hibátlanságról szól.
Nem arról, hogy minden mozdulat tökéletes legyen.
Hanem arról, hogy valódi legyél.
Igen, megmutatom, hogyan állj, hogyan tartsd a tested, mit kezdj a kezeiddel.
Vezetlek, mert tudom, hogy ez biztonságot ad.
De minden póz mögött te vagy ott.
És egyszer csak történik valami.
Feloldódik a feszültség.
Nem akarsz megfelelni, nem akarsz „szép” lenni. Csak vagy.
Na, ott kezdődik el igazán a szépség.
Ott születnek meg azok a képek, amikért én ezt az egészet csinálom.
Én nem a tökéletességet keresem.
Én téged kereslek.
