“Bocsi, nem vagyok formában”

Egy mondat, amit nagyon sokszor hallok a fotózás elején. Sőt, van aki már az első üzenetében elnézést kér a teste miatt. Mintha valami külön engedély kéne ahhoz, hogy fotó készüljön róla úgy, ahogy most van.

Pedig nálam nem a tökéletes test a lényeg. Hanem te. Aki vagy, ahogy most vagy, a történeteddel, változásaiddal együtt.

A legtöbben nem azért jönnek hozzám, mert már régóta imádják a testüket. Hanem mert pont hogy nehéz vele a viszony. Mert túl sokszor nézték úgy, hogy nincs rendben.

És szeretnének végre másként ránézni.

A fotózás nálam nem arról szól, hogy minden „tökéletes” legyen. Sokkal inkább arról, hogy olyan képek szülessenek, amiket jó érzés visszanézni.

Ahol nem az van, hogy „na jó, ezt vágd le, azt retusáld ki”, hanem az, hogy: „ez én vagyok? én tényleg így nézek ki?”

Ez a pillanat az, ami miatt csinálom.

Mert amikor valaki már nem azt nézi, hogy mit kellene eltakarni, hanem felfedezi benne az erőt, a finomságot, az érzékiséget, az mindig nagyobb dolog, mint maga a fotó.

Szóval nem kell bocsánatot kérni. Nem kell „formában lenni”.

Csak megérkezni. A többi már közös munka, és egy kicsi varázslat.