Nem retusálom le rólad a tested történetét.
Nem retusálom le rólad a tested történetét.
A striákat. A hegeket. A megnyúlt bőrt. A ráncokat. Azokat a nyomokat, amiket az évek, egy terhesség, egy műtét, egy nagy fogyás vagy egyszerűen az élet hagyott rajtad.
Pedig technikailag megtehetném.
El tudnám tüntetni őket. Simábbá tehetném a bőröd, feszesebbé a tested, eltüntethetném mindazt, amit te elsőre hibának nevezel.
De akkor mit mutatnék meg belőled?
Egy olyan testet, ami soha nem is volt a tiéd?
Én is retusálok. Egy pattanást, egy friss foltot, egy múlandó bőrhibát eltüntetek. De nem formálom át a testedet, és nem törlöm le róla azokat a nyomokat, amelyek hozzád tartoznak.
Ez a gondolat a Minden test egy történet kiállításomban is fontos lesz.
Mert szeretnék beszélni a női lét sebeiről is.
És ezek nem mindig látványos sebek.
Van, amit egy terhesség hagy maga után. Van, amit egy műtét. Egy betegség. Egy nagy fogyás. Az idő múlása. És van olyan is, aminek semmilyen nyoma nincs a testen, mégis egy egész történet van mögötte.
Mi pedig elképesztően gyorsan ránézünk ezekre, és azt mondjuk: hiba.
Ezt tüntessük el.
Ezt ne lehessen látni.
Ezt majd retusáljuk.
Én meg egyre többször gondolom azt: miért?
