Aki nem akart látszani - 4.rész

A fotózás, amitöl ennyire félt

Egy héttel később eljött a fotózásra.

Izgult, de utólag azt mondta nekem, addigra már volt benne egy kis „mi történhet?” érzés is.
Maximum nem tetszenek majd a képek. És soha többé nem kell ránéznie.

Amit viszont akkor még nem tudtam, hogy valahol arra is számított: lehet, hogy én nézek majd rá úgy, hogy hát igen… te tényleg nem vagy alkalmas erre.

Amikor ezt később leírta nekem, nagyon mellbe vágott.

Mert én közben egyáltalán nem ezt láttam.
Nem egy nőt néztem, akinek előbb le kellene fogynia, meg kellene változnia vagy másmilyennek kellene lennie ahhoz, hogy lefotózhassam.

Elkezdünk fotózni.

Egy idő után készült egy kép, amiről már közben láttam, hogy nagyon jól áll neki.

Megmutattam.

Nézte, aztán azt mondta:
„Na jó. Szerintem ez lesz a kedvencem.”

Ennek nagyon örültem.

Főleg azok után, hogy egy héttel korábban még arról beszélgettünk, mennyire utálja, ha fényképezik.

De aztán történt valami, ami nekem még ennél is sokkal érdekesebb volt.

Egy ponton elkezdtem fotózni azokat a részeit is, amiket ő nem szeretett magán.
A striáit. A puhább részeit.
Nem próbáltam úgy fotózni, mintha ezek nem lennének ott.
Nekem egyszerűen érdekesek voltak.
Tetszett egy vonal. Egy ív. Ahogy a fény megmutatott egy részletet.

Aztán ezeket a képeket is megmutattam neki.
Nézte őket.

Majd egyszer csak megszólalt:
„Basszus, mennyire durva, hogy amit én a tükörben a legjobban utálok magamon, az itt mennyire jól néz ki.”

Na, ez a mondat nagyon megmaradt bennem.

Nem fogyott le közben.
Nem retusáltam vékonyabbra.
Ugyanazt a testet nézte, amivel megérkezett hozzám.
És nem történt az sem, hogy néhány fotótól hirtelen mindent megszeretett magán.

Csak néhány olyan részére, amit addig automatikusan utált, egyszer csak rá tudott nézni úgy, hogy: basszus, ez itt tényleg jól néz ki.

A fotózás közben viszont egy dolgot nagyon határozottan mondott nekem.

A férje ezeket a képeket biztosan nem fogja látni.
Ezek az ő képei.
És ebben teljesen biztos volt.

Egy művészi aktfotózáson nem az a célom, hogy a fényekkel vagy az utómunkával eltüntessem azt, amit valaki nem szeret magán.
Sokszor éppen ugyanazt a részletet lehet egészen másképp meglátni egy képen, amit a tükörben évek óta kritikusan néz.