Aki nem akart látszani - 2.rész

Az utalvány, ami majdnem lejárt

Miután a férje elvitte az ajándékutalványt, vártam, hogy jelentkezzen.

Tudtam, hogy valószínűleg nem lesz könnyű neki megtenni az első lépést. A férje is mondta, hogy nagyon fog izgulni.

De eltelt egy hónap.
Aztán még egy.
És nem jelentkezett.

Az utalvány fél évig volt érvényes, és végül úgy telt le a hat hónap, hogy egyszer sem beszéltünk.

Megint a férje írt nekem.

Közben a felesége beteg is lett, ezért sem jutott el hozzám korábban, és azt kérdezte, meg lehetne-e hosszabbítani az utalványt.
Természetesen adtam nekik még három hónapot.

De ekkor már arra gondoltam, hogy talán nem csak több időre van szüksége.
Hanem arra is, hogy egy kicsit kevesebb legyen az ismeretlen ebben az egészben.

Ezért azt üzentem neki a férjén keresztül, hogy ha könnyebbség lenne számára, nagyon szívesen találkozom vele személyesen még a fotózás előtt.

Nem kell fotóznunk. Csak jöjjön el.
Beszélgetünk, megismerhet engem, körbenézhet a műteremben, láthatja, hol fogunk fotózni.
Arra gondoltam, ha már ismeri a helyet és engem is egy kicsit, talán lesz néhány dologgal kevesebb, ami miatt izgulnia kell.

Aztán telt tovább az idő.
És még mindig nem jelentkezett.

Már a plusz három hónapból is csak néhány hét volt hátra, amikor végre megérkezett az első üzenet tőle.

És nem fotózásra szeretett volna időpontot.
Azt kérdezte, élhetne-e azzal, amit hónapokkal korábban felajánlottam neki.
Eljönne előtte személyesen beszélgetni.

Így találkoztunk először.

És amikor belépett hozzám a stúdióba, már láttam rajta, mennyire izgul.
Azt viszont még mindig nem tudtam, hogy valójában mitől fél ennyire.

Ha valaki nagyon izgul a művészi aktfotózás előtt, nálam arra is van lehetőség, hogy előtte személyesen találkozzunk, beszélgessünk, és megmutassam a műtermet, ahol fotózni fogunk.