Tizenöt éve él együtt a heggel – Flóra története

Tizenöt évesen nemcsak a változó testével kellett megbarátkoznia.
Hanem egy nagy heggel is, amely keresztülfut a hasán.

Flóra harmincéves.
Tizenöt éves korában Crohn-betegséget diagnosztizáltak nála, és a betegsége miatt műtéten is átesett.

Abban a korban, amikor sok lány egyébként is nehezen fogadja el a saját testét, neki azt is meg kellett tanulnia, hogyan éljen együtt egy nagy hasi heggel.
És ez sokáig egyáltalán nem ment.

Évekig nem tudta megérinteni a hegét.
Nem vett fel bikinit.
Úgy érezte, hogy a teste el lett rontva.

Elkezdte azt is érezni, hogy ezt kompenzálnia kell.
„Ha már a hasam ilyen, legalább maradjak nagyon vékony.”
Hosszú éveken keresztül így gondolkodott a saját testéről.

Azóta sok minden változott.
Ma már körülbelül tíz kilóval több, mint akkor, és nem érzi úgy, hogy ettől kevesebb lenne.
A hegére sem úgy néz már, mint valamire, ami elrontotta a testét.

Talán ezért is volt számára fontos, hogy jelentkezzen a kiállításomhoz kapcsolódó projektes fotózásra.

Flóra nagyon szereti a fényképeket.
Rengeteg fotót néz, sok fotós munkáját követi, itthonról és külföldről is.

Azt mondta, amikor rátalált a képeimre, azt érezte, mennyire örül annak, hogy Magyarországon is van olyan fotós, aki ennyire erősen, mégis szépen és ízlésesen tudja megmutatni a női testet.
Hogy nem csak külföldi fotósok képein találkozik ezzel a fajta látásmóddal.

Nagyon jólesett ezt hallani.

Nem azért, mert dicséretként szeretném továbbadni, hanem azért, mert ebből értettem meg igazán, miért éppen hozzám hozta el a saját történetét.
Miért érezte azt, hogy rám bízhatja a testét, a hegét és mindazt, amit ez a heg jelent számára.

A fotózáson elsősorban a hegére helyeztük a hangsúlyt.
Nem próbáltuk eltakarni.
Nem akartuk kevésbé láthatóvá tenni.
És nem akartuk kitörölni a teste történetéből.

Megmutattuk úgy, ahogyan én látom.
Nem hibaként, hanem annak a nyomaként, amin keresztülment.

Mert minden test egy történet.🖤

Flóra történetének lett még egy része a fotózás után.

Fotózásán felmerült, hogy bár az arca nem látszik a képeken, a tetoválásai alapján azért lehet, hogy felismernék.
Nem tudta még, hogy ez zavarja-e, úgyhogy abban maradtunk, gondolkodik rajta.

Rákérdeztem, mire jutott.

Azt írta, hogy sokat gondolkodott rajta, és végül még az anyukáját is megkérdezte.
Pedig rettegett attól, mit fog szólni hozzá.
A fotózás előtt még azt sem merte elmondani neki, hogy részt vesz egy ilyen projektben.
Megmutatta neki az oldalamat is.

És az anyukája reakciója ez volt:
„És ha felismernek?
Biztos vagyok benne, hogy gyönyörű képek lesznek, vállald fel!”

Imádtam.

Annyira könnyű lett volna azt mondani, hogy:
„Jaj, és mi lesz, ha valaki meglát?”
„Mit fognak szólni?”
„Biztos, hogy ezt akarod?”

Ehhez képest:
És ha felismernek?
Vállald fel.

Mennyire jó már, amikor egy szülőnek nem az az első gondolata, hogy mit fognak szólni mások.
Hanem az, hogy ha a lánya ezt szeretné, akkor álljon bele büszkén.

Szerintem Flórának iszonyatosan menő anyukája van.🖤